Kedves Blog.- ozók... én még sosem voltam blog.- os oldalon, de mindig is érdekelt a téma, így háth most, h komolyabb dolog történt az életemben, gondoltam, megosztom veletek is. Roppant tanulságos, nekem elhihetitek, és nagyon megrázó ahhoz képest, h ilyen fiatal vagyok...
A sztori úgy 4hónapja kezdődött. Még meleg idő volt, szeptember vége fele lehetett. Épp a délutáni táncórámra mentem, de amikor leszálltam a buszról, még gyorsan beszaladtam a Plázába, azt már nem tudom, h miért is, azt hiszem a Rossman- ba akartam bemenni szemceruzát venni...:) Amikor a bejáratnál szembejött velem egy irtó jó pasi, bár nem néztem meg nagyon, mert siettem, és különben sem érdekelnek az ilyen ,,leszólogatós" pasik. De amikor megszólított, valamiért mégis szóbaálltam vele. Valami belső hang féle, vagy én nem tudom...:) Éreztem, h nem hagyhatom! :) De nagyon sietnem kellett az órára és megadtam neki a telefonszámomat. Este, amikor hazaértem, már hívott is! Meg írt egy SMS-t, h nagyon tetszem neki. Nekem akkor volt barátom, szóval nagyon nem vettem komolyan. Napokig SMS-eztünk, hívogatott... aztán végre megbeszéltünk egy találkozót egy szombat délutánra. Természetesen elmentem, és nagyon jól éreztem magam vele, és már egyből megcsókolt meg minden. Én meg hagytam. És amikor hazament, akkor bizonyosodott be bennem, h mégiscsak többet szeretnék tőle! Ami ez után már sima ügy volt... így történt, h a barátom lett. Kezdetben fura volt, a korkülönbség miatt is. Ő már közel 20 volt, míg én még 15 se. De nagyon szerettem, már az elején! Nagyon vagány srác volt, ő volt a telepen a góré...:) Okos volt, találékony, és a semmiből is óriási üzletet tudott csinálni percek alatt. És én voltam a góré csaja...:) Ennél jobb dolgot elképzelni sem tudtam volna! :) Imádtam!
Aztán egyre komolyabbra fordultak köztünk a dolgok... és teltek az együtt töltött hónapok. Mindig belekeveredett valami zűrös dologba, hisz a lakótelep ilyen volt; csupa zűrös emberek lakták. És Viktor (pasim) is velük lógott sokszor. De akármilyen nagy is volt néha a baj, mindig szerencsésen jött ki a dologból! Nem is aggódtam érte különösebben, hiszen tudtam, h milyen, h mindig sikerül neki minden... egy bizonyos pontig.
Eljött az az idő, amikor már nem nagyon ért rá velem foglalkozni, ritkábban találkoztunk, mert mindig volt valami baj, valami törvénytelen dolog, amit meg kellett oldaniuk. Vagy éppen csak dolgozott, meg hasonlók. De attól függetlenül szerettem. Még emlékszem a sok együtt töltött percre, amikor kamuztam Anyának, h nincs tanulnivaló, h mehessek a Viktorhoz. És akkor tök jól éreztük magunkat! :) Emlékszem, amikor ott feküdtem mellette az ágyon, és ha ránéztem, néha elmosolyodtam, mert annyira fantasztikus srác volt! Egy nagyon kemény, bátor pasi, de belül nagyon is érzékeny! Hiányzott neki a törődés, a szeretet! Az Apja korán meghalt, nem volt ott, h segítsen neki. Nem mondta meg neki, h mikor mi a jó, és mikor mit kellene tennie. Sajnos. Ez a srác olyan bizalmatlan volt az emberekkel szemben... nagyon! Még bennem sem bízott meg szerintem igazán sosem. De én megértem. Az Anyukája pedig éjjel-nappal csak dolgozott. Testvérei már felnőttek, sokkal idősebbek voltak, és jól megvoltak. Nélküle.
Nagyon sajnáltam szegényt, segíteni szerettem volna neki. De ez nem olyan egyszerű! Nagyon elkeseredett volt, túl stresszes.
És egy nap felhívott, h menjek át hozzá délután. Én meg mentem. Ott mondta, h jobb lenne, ha szakítanánk, de nem azért, mert van neki valakije, meg nem azért, mert nem szeret, és semmi ilyesmi! Csak a saját érdekemben, mert szeret, és nem ilyen való mellém. Látszott rajta, h ideges, és keresi a megfelelő szavakat. Én meg csak ültem az ágyon, és hallgattam. De mérges lettem rá, hiszen miért ítéli meg helyettem, h mi a jó nekem, és mi nem?! Mérges voltam, és nem szóltam semmit. Ahelyett, h megpróbáltam volna egy kicsit is megérteni. Ő könyörgött szinte már, h mondjak már valamit. És én akkor elkezdtem kiabálni, h nem hiszem el, h ezért hívott ide, ezt telefonon is elmondhatta volna, akkor nem jövök el idáig, meg hasonlók. Nagyon felindult lettem! És akkor kétségbeesett arccal rámnézett, és kifakadt, h már bocsánat, h normálisan akarta ezt velem megbeszélni, mert fontos vagyok neki nagyon, és azért hívott fel. Én meg tovább durcáztam. És akkor odaült mellém az ágyra, és elkezdett simogatni, még puszikat is adott, és mondta, h ne legyek már ilyen, nem akar veszekedni. Olyan kis aranyos volt...:( És ott feküdtünk az ágyon, csendben. Tudom mostmár, h milyen gondolatok járhattak akkor a fejében! Ő már tudta...amit én akkor még nem. Közben hazajött az Anyukája, és nekem is mennem kellett már. De még hallottam, ahogy az Anyukája mondja neki, h: ,,Akkor nincs mit tenni; nekem idekinnt, neked odabennt kell kibírnod ezt az időt!" - ezt a mondatot sosem felejtem el! És akkor kikísért a liftig, és odakinnt kérdeztem tőle, h baj van- e, de ő akkor azt válaszolta, h nincs. De láttam rajta, h van! És végül is abban maradtunk, h nem szakítunk, együtt szeretnénk maradni. És a lift előtt még szorosan magához ölelt, mintha tudná, h talán akkor lát utoljára! És tudta is... aztán hazamentem, de ekkor még nem gondoltam semmi rosszra. Az Anyukája szavait jegyeztem meg, h: ,,odabennt" - sejtettem, h mire gondol. Egyébként Viktor azt ígérte akkor, h másnap felhív, h mikor találkozzunk. De nem hívott. Se másnap, se egy hét múlva... gondoltam, akkor mégiscsak vége... még talán kicsit hargudtam is rá...!
Aztán nem olyan régen, most, január vége felé beszéltem az egyik haverjával, és kérdezte, h hallottam- e, h mi történt a Viktorral? Azt válaszoltam, h nem. És akkor megírta, h lecsukták. Akkor mégis jól értettem. Akkor... és nem tudtam, h mit mondjak. Ekkortól megint nagyon sokat kezdtem gondolni rá, pedig már kezdtem elfelejteni. Még sírtam is elég sokat. Kiderült, h még Karácsony előtt elvitték. Én december 22- én voltam nála utoljára, és 23- ára ígérte, h hív... és akkor valószínű, h aznap vitték el... hihetetlen, h én meg őt hibáztattam! Amikor mit sem tudtam az igazságról... bár sejtettem, de semmi biztosat nem tudtam!
Ma már azt is tudom, h 4 évet kapott. Szóval egyhamar nem látom. De nagyon szeretem, és most is zokogva írom a bejegyzést... bárcsak még mindig vele lehetnék, és... előtte már egyszer bevitték 72 órás őrizetbe, és amikor hazaengedték, nagyon kikészült! Rossz volt ránézni szegényre. És akkor mondta nekem, h nagyon rossz volt, többet nem csinál semmi olyan dolgot, amiért lecsukhatják, mert a börtön az kegyetlen, soha semmiért nem kockáztatná, h hosszabb időre bevigyék! Hittem neki, még örültem is, na, most legalább tanult az esetből! Csak a dolog itt kezdődött, és itt már menthetetlen volt az egész! Hiába állt le itt, már késő volt!
Meghozták az ítéletet, de nekem erről nem szólt. De már tudom, h akkor ezért akart szakítani velem, és valóban csak az én érdekemben! És a mai napig imádom ezért, és sokat gondolok rá! Ő már akkor tudta, h mi lesz vele. És úgy ölelt a liftnél... h ki tudja, talán akkor lát utoljára! Talán akkor ölelhet át utoljára...
És azóta nagyon hiányzik nekem, egy fantasztikus pasi volt! És azóta nem mondja senki, h hiányzott neki az illatom... h milyen jól nézek ki... úgy nem, ahogyan ő mondta akkor!
Nem mehetek át hozzá akkor, amikor nekem tetszik, és ha úgy érzem, h már nagyon hiányzik, és muszáj látnom! Ezzel még várnom kell egy pár évet... nem értek nagyon ezekhez a dolgokhoz, de azt hiszem, jó magaviseletért előbb is kiengedik.
De azt azért tudni kell, h bőven más helyett is ül... szóval így ítéljétek el! Jó srác ő legbelül, csak nagyon sok volt ez neki. Hiányzott neki a szeretet, és a törődés, amihez, h megkapja, én kevés voltam. Ehhez a családja is kellett volna.
Nem okolom magamat, csak nagyon fáj! Úgy érzem, mintha elveszítettem volna. Még nem éreztem ilyet soha, és ilyen fiatalon még felfogni se nagyon tudom. Nem tudom, h mi lesz vele! Nem tudom, h h bírja ki... én láttam, hogyan kikészült a 72 órástól is... 4 év az meg... szegény! Nem tudom elképzelni, h ez megtörtént! H ezúttal nem úszta meg...
Mi lesz így vele? A fiatalságát bennt tölti a sitten... milyen élet az ilyen? Mi lesz az életével? Mihez fog kezdeni?
És... mikor láthatom újra? Mert nagyon hiányzik... már most várom azt a pillanatot, h újra átölelhessem!
És ti... ha van barátotok, akit nagyon szerettek... akkor minden egyes együtt töltött percet élvezzetek ki! Semmilyen áldozatot ne sajnáljatok ez ügyben! Mert megéri! És nem kívánom ezt senkinek sem. Persze, tudom, h ő nagyon zűrös volt, de attól még ő is egy ember... őt is kell, és lehet szeretni! Higgyetek nekem...
4 év múlva, vagy előbb, nem tudom... mindenképp lesz egy akkori bejegyzésem, ha láthatom végre! (...)
